Kézműves játék, vagy „ocóó” kínai?
Bizony sokan elgondolkodnak azon, hogy minek vegyenek drága, kézműves játékokat a gyereknek, hiszen éppen olyan hamar „kinövi” mint a ruháit. Úgy sem lehet minden vásárlás alkalmával, (amikor csak a gyerek kikunyerál valamit) egy-egy drága holmival hazatérni.
Arra pont megfelelőek az egyszer használatos kis kütyük, amik először a nem használt játékok kupacában, majd a kukában, lomtalanítás után pedig a bolhapiacokon végzik. De mindegy is, hiszen a pillanatnyi helyzet megoldására éppen jó volt. Persze jó lenne, ha nem csak ilyenekkel lenne elárasztva a gyerek.
Ha egy kicsit tudatosabban állunk a játékokhoz, és eszünkbe jut, hogy azok nem csak arra jók, hogy a gyerek ne nyaggassa a szülőt, egészen érdekes dolgokra jöhetünk rá.
Aki már adott a gyereke kezébe ilyesmit, talán meg is lepődött, hogy milyen szívesen játszik vele, sőt a kedvenc társává is válhat. Talán a kicsik ösztönösen megérzik, hogy az adott tárgyban egy másik ember, egy anyuka, egy nagymama gondoskodó kézlenyomatát érintik meg.
Közhelynek hangzik, hogy ezek a játékok szeretettel készülnek, amit a gyerekek igen is megéreznek, de a közhelyek egyben igazságok is .Ám nem csak ez lehet az előnye.
Külön oktatás, és tanítás nélkül, saját tapasztalatból fedezi fel a természetes anyagok kellemes tapintását, szemet gyönyörködtető, de nem sokkoló színeit. Önállóan fedezi fel az aprólékos kézimunka és a tömeg-gyártott, csilli-villi porral bevont, fröccsöntött giccs közti eltérést. Olyan felnőtté válik, aki nem csak a címke, vagy a márkajelzés alapján tudja megállapítani, hogy mi az értékes, és mi az utánzat, hanem a vele együtt felnövő jó ízlése vezeti csalhatatlanul.