Már kora gyermekkoromban találkoztam a kézművesség néhány fajtájával. Imádott dédikém meseszép csipkéket horgolt. Terítőket, függönyöket, és egyéb akkoriban divatos lakásdekorációkat. Mindig csodáltam, ahogy apró kezeivel a finom csipkén dolgozott, de nekem akkor, az esetlen gyerekkézzel nem sikerült igazán elsajátítani a csipkehorgolás művészetét. 
Apai nagymamám játékkészítő kisiparos volt, és ez a hatvanas években szélsőséges érzelmeket váltott ki az emberekből. Igaz, hogy az általa gyártott, „Magyaros babák” amiket vásározásai során árult, nem képezték a népművészet csúcsát, és mai szemmel közelebb állt a kínai bóvlihoz, de mégis ez indított arra, hogy gyakran gondolkodjam azon, hogy miből, mit lehetne készíteni? Az Ő inspirációjára lettem varrónő, és az évek alatt ezt a szakmát is sikerült alaposan elsajátítanom. Úgy vélem tőle örököltem azt a hajlamomat, hogy ha valamit szeretnék, rögtön azon gondolkodom, hogy hogyan tudnám magam elkészíteni?
Néha az jut az eszembe, hogy karmikus feladatom, hogy azt a munkát amit Ő elkezdett, egy magasabb szinten folytassam tovább, mintegy jóvá téve az ízlés ellen elkövetett merényleteit tévedéseit.
A kézimunkázás több fajtáját kipróbáltam, és használtam bizonyos korszakaimban, ez számomra mindig kikapcsolódást, feltöltődést jelentett.
Amikor a kislányom megszületett rengeteget kötöttem. Sok szép pulóvert, sálat, sapkát, zoknit. Ám mivel a macskámat elbűvölte a kötőtűk ritmikus mozgása, gyakran kiverte a kezemből a munkát, így egy idő után erről leszoktam. 
Később a keresztszemes hímzés színes világa bűvölt el, és már-már gobelin finomságú mintákat számláltam és varrtam ki, jórészt a Susanna keresztszemes újság mintáiból. Ennek a hobbimnak az vetett véget, hogy jobban vonzódom a használati tárgyakhoz, mint a „csak” dekorációs célokat szolgáló képek, függönyök, párnák, terítők hímzéséhez, és az, hogy a hímzés nem könnyen mobilizálható. Nem lehet magammal vinni a fonalakat és a hímzésmintát, hogy utazás, vagy várakozás közben dolgozzak rajta. 
Ez után a gyapjú imádata kerített hatalmába. Egy álmatlan éjszakán, ahogy a tévét bekapcsoltam, Pócs Judit filmjét láttam, ahogy a gyapjú csodáit készítette nemezeléssel. Azonnal beleszerettem a technikába és a gyapjúba, úgy, hogy irány egy tanfolyam, és sok-sok munka. Készítettem is vizes nemezeléssel jó néhány dolgot, ami bizony be kell, hogy valljam, az én koromban már komoly fizika megterhelést jelentett. A nagyobb darabok gyúrása után néha eszembe jutott, hogy ezt nem biztos, hogy túlélem. Tehát elő a nemezelőtűket, és bökdössük a gyapjút. Ez már kisebb fizikai igénybevételt jelentett, de hatalmas káoszt, ahogy a különböző színes gyapjú ficnik ellepték a környezetemet. 
Végül elérkeztem a horgoláshoz. Ez az a tevékenység, amit pacsirta létem csendes, hajnali óráiban anélkül folytathatok, hogy megzavarná a családomat a pihenésben, és akár magammal is vihetek bárhová, és kevés hozzávalóval folyamatosan biztosítsam, hogy mindig legyen velem valami, amivel matathatok. Legyen az utazás, vagy várakozás a rendelőben, vagy ügyintézés közben.
Természetesen mostanában is használom a kézművesség minden fajtáját, időnkét kombinálva is őket, de most elsősorban a horgolás a fő tevékenységem.